MAGYAR  
 
 
 
COMPETITION OR COOPERATION?
Central and East European Regional Conference
Palace of Arts - Budapest, Hungary
September 23-25, 2010 (Thursday-Saturday)
printable version

 

Mindig elfog az otthonosság érzése, ha régiónk vasútállomásain várakozom, vagy az épületeket nézegetem, akár Graz-ban, Várnában vagy Kaunasban vagyok. Az előadóművészeti konferencia arra az európai területre koncentrál, amelynek közös – nem csak 20. századi – történelmi gyökerei láthatatlanul még mindig meghatározzák az itt található országok mindennapjait. A közös örökség a „nyugatitól” némileg eltérő attitűdök és reflexek tettenérésében is megmutatkozik. Elég csak a híres (természetesen nyugaton megfogalmazott) „kávé-határ” kedélyeskedő Európa-felosztására gondolnunk, amely főként a mentalitásbeli különbségeket elemezgeti a kávékészítési- és fogyasztási szokások alapján.  

A találkozó célja, hogy e sajátos régió tapasztalatainak kicseréléséhez nyújtson segítséget, egymás példáiból tanulva, egymás hibáiból okulva. A konferencia ugyanakkor hangsúlyozottan európai is, a néha mesterségesnek ható „észak-dél” és „nyugat-kelet” viszonyrendszer statikus, néha komikusan didaktikusnak ható beágyazottságából kíván kilépni azzal, ha egy földrajzi területet a térkép alapján emel ki ugyan, de országainak gazdag, sokrétűen egymásra ható kulturális örökségét nem választja el az európaiság eszmerendszerétől. Távol kívánja tartani magát minden olyan véleménytől, ami az „ex…” címkékkel vagy a „keletiség” egzotikumával operál, ugyanakkor nem menekül az ellenazonosság védőbástyája mögé, feltörekvő bezzeg-területként határozva meg a régiót.

Anekdotája az összes résztvevő delegáltnak lesz arról, hogy egy önmagát felkészültnek tartó szakértő a régi tagállamokból a csatlakozás után évekkel is a „globalizáció nagyon keményen fogja érinteni önöket – a fejlődési potenciál azért igen nagy” kettősében tudja csak a saját mondanivalóját bármely témakörben elképzelni, előadását a saját hazájából importálandó megoldások tanácsaival gazdagítva. Az egymással való kooperálásra buzdítás sokkal kevésbé volt általános, példaként a régiónkban a ’90-es években legaktívabb Soros Alapítvány „East-East” pályázati lehetőségei hozhatók fel.

A politikai változások után a volt „keleti blokk” országainak egy része sajnos – egyes elemzők szerint szükségszerűen – a kirekesztő nacionalizmus zsákutcájában találta magát, ami a mindennapok számos területével ellentétben a művészetcsinálókat soha nem befolyásolta abban, hogy kooperációban és/tehát koprodukciókban gondolkozzanak. A politika ugyan néhol megpróbált odahatni a kreatív szektorra is, mégsem volt általános az a fajta nyugatra kacsintó vetélkedés, amely a régió országainak kormányzati stratégiáit jellemezte főleg a csatlakozási felkészülés fázisában. A világ használja a pazar közép-kelet-európai művészeti örökséget, a régió is így van ezzel, bár örömmel üdvözölnék olyan koncertmenüket is, amelyek csak a „belső” kínálatból válogatnak…

 

Pálfi Gábor



printable version



Austrian Cultural Forum Budapest